Hol marad a hőhíd belső szigetelés után – födém, keresztfal, káva, erkély

A hőhíd belső szigetelésnél nem szűnik meg, hanem élesebbé válik — ez a cikk kiindulópontja. A belső oldali (belülről felhordott) hőszigetelés Magyarországon jellemzően ott merül fel, ahol külső oldali megoldás nem jöhet szóba: védett vagy tagolt homlokzatnál, telekhatárra épült tűzfalnál, társasházi lakásonkénti felújításnál, illetve akkor, ha a homlokzat felújítására nincs közösségi döntés. A szakmai vita ilyenkor rendszerint a rétegvastagságról és a szigetelőanyag fajtájáról szól. A tényleges kockázat viszont nem a falmezőben, hanem a csomópontokban van: a födémbekötésnél, a keresztfal becsatlakozásánál, az ablakkávánál és az erkélylemeznél. Ez a cikk ezt a négy csomópontot járja körül, mérnöki tervezők és a döntés előtt álló lakossági megrendelők számára egyaránt.

Az összefoglalt következtetés előre: a belső oldali szigetelés a falmezőben — az alábbi számítási példában — mintegy 60%-os hőátbocsátási tényező-javulást hoz, ugyanakkor a csomópontokban a felületi hőmérsékletet rendszerint csökkenti, és ezzel a penészképződés esélyét ott növeli. Ezért a belső szigetelés tervezésénél nem a falmező U-értéke, hanem a csomópontok MSZ EN ISO 13788:2013 szerinti hőmérsékleti tényezője (fRsi) a mértékadó igazolás. Egy vékonyréteg-bevonat ebben a képletben nem hőszigetelésként, hanem geometriai és páratechnikai eszközként jelenik meg — a különbséget a cikk számokkal is megmutatja.

Miért élesíti a belső szigetelés a hőhidakat

Hőhídnak azt a szerkezeti helyet nevezzük, ahol az épülethatároló szerkezet hővezetése helyileg megnő, vagy a geometria (sarok, kiszögellés) miatt a belső felület kisebb, mint a hőleadó külső felület. Az MSZ EN ISO 10211:2017 (Épületszerkezetek hőhídjai. Hőáramok és felületi hőmérsékletek. Részletes számítások) két jellemzőt definiál: a vonal menti hőátbocsátási tényezőt, jele Ψ, mértékegysége W/(m·K), amely a szerkezet egy folyóméterére vonatkozó, a síkbeli számításon felüli többlet-hőáramot adja meg; és a pontszerű hőátbocsátási tényezőt, jele χ, mértékegysége W/K. Ugyanez a szabvány adja meg a csomóponti felületi hőmérséklet számításának eljárását, amelyre a penészkockázat igazolása épül.

A belső szigetelés azért élesíti ki ezeket a helyeket, mert két hatás egyszerre lép fel. Az első aritmetikai: a falmező hővesztesége csökken, a csomóponté viszont közel változatlan marad, így a hőhidak részaránya a teljes hőveszteségben megnő. A második épületfizikai és súlyosabb: a szigeteletlen falban a csomópontot — például a beton födémfejet — a szomszédos falfelület felől érkező oldalirányú hővezetés is temperálja, mert az a felület a helyiség levegőjétől kap hőt. Ha a szomszédos falfelületre belülről szigetelés kerül, ez a hőutánpótlás elzáródik: a csomópontot már csak a szigeteléssel nem fedett, keskeny sáv táplálja. A csomópont felületi hőmérséklete emiatt nem marad változatlan, hanem csökken.

A csomópontok súlya ugyanezen a példaépületen számszerűsíthető. Vegyünk egy 400 m² fűtött oldali homlokzatfelületű társasházi szakaszt, amelyen 12 darab, egyenként 4,0 m homlokzati hosszúságú konzolos vasbeton erkélylemez halad át, azaz a hőhíd összes vonalhossza l = 48 m. Legyen a hőszigetelés nélkül átmenő erkélylemez felvett vonal menti hőátbocsátási tényezője Ψ = 0,75 W/(m·K) — ez felvett tervezési érték, a tényleges értéket MSZ EN ISO 10211 szerinti kétdimenziós számítással kell meghatározni, a tájékoztató alapértékeket az MSZ EN ISO 14683:2019 tartalmazza. A hőhidak hőveszteség-tényezője H = Σ Ψ·l = 0,75 × 48 = 36 W/K.

A táblázat lényege nem az abszolút szám, hanem az arány elmozdulása: ugyanaz a 36 W/K a szigetelés előtt a falhoz képest 7,3%, utána 18,4%. Ha a csomópontokat nem kezelik, a beruházás számított megtakarításának egyre nagyobb hányadát viszik el olyan helyek, amelyek a tervlapon egyáltalán nem szerepelnek. A 72 kKh a hazai energetikai gyakorlatban használt fűtési idényre vonatkozó hőfokhíd; a Kh (kelvin-óra) a belső és külső hőmérséklet különbségének a fűtési idényre vett időintegrálja.

A két igazolandó mennyiség: az U-érték és az fRsi

Belső szigetelésnél két, egymástól független igazolást kell elvégezni. Az első a falmező hőátbocsátási tényezője (U, W/m²K) az MSZ EN ISO 6946:2017 szerint. A második — és belső szigetelésnél ez a szigorúbb — a felületi páralecsapódás és a penészképződés kockázatának igazolása az MSZ EN ISO 13788:2013 szerint. Ez utóbbi mérőszáma a hőmérsékleti tényező, jele fRsi, dimenzió nélküli szám:

A 0,70-es küszöbérték nem konvenció, hanem levezethető. A penészgombák csírázásához nem kondenzáció, hanem tartósan 80% körüli felületi relatív páratartalom elegendő — ez a kondenzáció bekövetkezte előtt áll be, tehát a „harmatpont alatti felület” nem helyes kritérium. Legyen a belső levegő 20 °C-os és 50% relatív páratartalmú, a külső levegő −5 °C-os. Húsz fokon a telítési gőznyomás a Magnus-összefüggésből p_sat = 610,5 · exp(17,269·θ / (237,3 + θ)) = 2 337 Pa, tehát a belső parciális gőznyomás p_i = 0,5 × 2 337 = 1 168 Pa. Ahhoz, hogy a felületen a relatív páratartalom ne haladja meg a 80%-ot, a felületi telítési gőznyomásnak legalább 1 168 / 0,8 = 1 461 Pa-nak kell lennie, ami θsi = 12,6 °C-os felületi hőmérsékletnek felel meg. Ezt behelyettesítve: fRsi = (12,6 − (−5)) / (20 − (−5)) = 17,6 / 25 = 0,704. Innen a szakmai gyakorlatban használt fRsi ≥ 0,70 követelmény, amelyet a német DIN 4108-2 is így rögzít.

A táblázat harmadik sora a lényeg. A falmezőben a szigetelés az fRsi-t 0,731-ről 0,884-re javítja, azaz komoly biztonsági tartalékot teremt. A csomópontban ugyanakkor a szigetelés nincs jelen, tehát az egydimenziós érték a kezeletlen 0,731 marad — és a kétdimenziós valóságban ennél kisebb, mert az oldalirányú hőutánpótlás elzáródik. A 0,731 és a 0,70 közötti mozgástér mindössze 0,031, ami a fenti peremfeltételeknél 0,8 K felületi hőmérsékletnek felel meg (12,5 °C tartozik az fRsi = 0,70-hez, 13,3 °C az 1D falmezőhöz). Ennyi tartalékkal a csomópont igazolása nem hagyható becslésre.

1. csomópont: a födémbekötés — a leggyakoribb penészhely szigetelés után

A hazai lakóépület-állományban a leggyakoribb csomópont a monolit vagy előregyártott vasbeton födém falba futó vége, a födémfej. A vasbeton hővezetési tényezője λ = 2,0–2,3 W/(m·K), azaz mintegy három-négyszerese a tömör téglafalazaténak. A födémfej ezért már a kezeletlen falban is hőhíd; a különbség az, hogy a szigeteletlen falban a mellette lévő falfelület hőmérséklete és a födémfejé közel esik egymáshoz, tehát a hőmérsékleti kontraszt kicsi, és a nedvesség sem koncentrálódik.

Belső szigetelés után a helyzet megfordul. A szigetelt falfelület a fenti példában 17,1 °C-os, a szigeteletlen födémsáv 13,3 °C-os vagy hidegebb — mintegy 4 K-es, éles kontraszt jön létre egy 20–30 cm-es sávban. A helyiség levegőjének nedvességtartalma preferenciálisan ezen a leghidegebb sávon adszorbeálódik, mert a felületi relatív páratartalom itt a legmagasabb. Lakótérben, ahol a nedvességterhelést a főzés, a fürdés és a szárítás adja, ez a sáv lesz az első, ahol a penészkolónia megjelenik — jellemzően a mennyezet–fal él mentén, végigfutó vonalban.

Társasházi felújításnál egy további nehezítő tényező is fellép: a lakásonkénti belső szigetelés lakásonként eltérő. Ha egy lakásban a fal belülről szigetelt, az alatta és felette lévő lakásban pedig nem, a födémfej hőmérséklet-eloszlása aszimmetrikussá válik, és az MSZ EN ISO 10211 szerinti számítást a valóságos, kétoldali peremfeltétellel kell elvégezni. Az a gyakorlat, hogy a tervező egy általános csomóponti rajzot vesz át egy rendszergazdai katalógusból, itt nem alkalmazható.

• A födémfej geometriáját fel kell mérni: a födém vastagsága, a falba futó hossz (fészekmélység), a koszorú megléte és mérete, a padlórétegrend vastagsága.
• Ha van vasbeton koszorú, azt külön hőhídként kell kezelni: a koszorú és a födémlemez együtt gyakran 40–50 cm magas, szinte tömör vasbeton sávot ad a homlokzaton.
• A számítást MSZ EN ISO 10211 szerinti kétdimenziós modellen kell elvégezni, a szigetelés tényleges megszakításával és a beforduló szigetelés tényleges hosszával.
• A padlóban futó, a homlokzati falig érő úsztatóréteg és élszigetelés a födémfej hőmérsékletét tovább rontja, mert elzárja a padlófűtés vagy a padló felőli hőutánpótlást.
• Bútorozási korlátozást kell a tervlapon rögzíteni: a szigetelt falfelület elé szekrény csak 5–10 cm-es hátsó légréssel állítható, különben a felületi hőátadás tovább romlik.

2. csomópont: a keresztfal becsatlakozása

A homlokzati falra merőlegesen becsatlakozó belső teherhordó fal — a keresztfal — a második leggyakoribb hiányzó csomópont a belső szigetelés terveiben. A hiba oka egyszerű: a keresztfal a helyiséghatár, ezért a belső szigetelés természetes módon megáll előtte. Marad egy szigeteletlen, jellemzően 25–38 cm széles függőleges sáv a homlokzati falon, pontosan ott, ahol a keresztfal a legjobb hővezető útként köti össze a helyiség belsejét a homlokzattal.

A fizikai kép ugyanaz, mint a födémnél, csak függőleges: a keresztfal a saját teljes hosszában elvezeti a hőt a homlokzat felé, miközben a szigetelés a homlokzati falon már nem engedi vissza a helyiség hőjét a becsatlakozás környezetébe. A hőmérsékleti minimum jellemzően nem a keresztfal síkjában, hanem a becsatlakozás melletti belső sarokban alakul ki, ahol a geometriai hőhíd (a kisebb belső felület a nagyobb külső felülethez képest) is hozzáadódik. Fűtési szezonban ez a sarok az a hely, ahol a lakó a leggyakrabban jelenti a „hideg, nyirkos sarok” panaszt, akkor is, ha a falmező már megfelelően szigetelt.

A tartalék itt is számszerűsíthető. A példafalunk egydimenziós hőmérsékleti tényezője a szigeteletlen sávban fRsi = 0,731, ami 20/−5 °C mellett 13,3 °C-os felületi hőmérséklet; a 0,70-es küszöbhöz ugyanezeknél a peremfeltételeknél 12,5 °C tartozik. A keresztfal melletti belső saroknak tehát mindössze 0,8 K mozgástere van, mielőtt a csomópont megbukik a követelményen — és a geometriai sarokhatás, valamint az elvágott oldalirányú hőutánpótlás együtt rendszerint többet visz el ennél. A legkedvezőtlenebb pont a hármas él, ahol a homlokzati fal, a keresztfal és a födém találkozik: ezt az MSZ EN ISO 10211:2017 szerint háromdimenziós modellen kell vizsgálni, mert a kétdimenziós metszet ebben a pontban szisztematikusan túlbecsüli a felületi hőmérsékletet.

A megoldás elvben a beforduló szigetelés: a homlokzati falon alkalmazott szigetelést egy szakaszon a keresztfal két oldalán is folytatni kell. A gyakorlati akadály, hogy ez a helyiség hasznos alapterületét két helyen is csökkenti, a bútorozást pedig megnehezíti — a keresztfal mentén futó, 8–10 cm-es kiugrás 40–60 cm hosszan. Éppen ezért marad el a legtöbb kivitelezésnél, és éppen ezért érdemes a tervlapon nevesítve, hosszmérettel megadni.

3. csomópont: az ablakkáva és a tokbeépítés

Az ablakkáva — a falnyílás oldalfelülete a nyílászáró tokja és a helyiség fala között — a belső szigetelés legszűkösebb csomópontja, mert itt a geometria szab abszolút korlátot. Egy hagyományos, a falsíkba vagy kissé befelé beépített nyílászárónál a tok kávára eső átfedése (a tokátfedés) jellemzően 30–60 mm. A kávára tehát csak olyan vastag szigetelés kerülhet, amely ezen belül elfér, különben a szigetelés eltakarja a nyíló szárnyat, vagy a nyílászáró működésképtelenné válik. A gyakorlatban ez 15–30 mm rétegvastagságot jelent.

A hőtechnikai következmény számokkal jól megmutatható. A falmezőben 8 cm kalcium-szilikát 1,231 m²K/W többletellenállást ad; egy 20 mm-es kávaszigetelés λ = 0,040 W/(m·K) mellett R = 0,020/0,040 = 0,50 m²K/W, azaz a falmező többletének mindössze 41%-át. A káva tehát még szakszerű kivitelezés mellett is gyenge pont marad. Ezért kell a káva és a tokcsatlakozás felületi hőmérsékletét külön igazolni, nem pedig a falmező eredményét kiterjeszteni rá.

A tokbeépítés maga is önálló hőhíd. Ha a nyílászáró a fal külső síkjához közel ül, a káva hosszú, a hőút hosszú, a felületi hőmérséklet kedvezőbb. Ha a tok a fal belső síkjához közel van, a hőút rövid, és a tok–falazat csatlakozás közvetlenül a hideg zóna mellett fut. Belső szigetelésnél az utóbbi az igazán veszélyes eset, mert a szigetelés a tok mellett ér véget. Ilyenkor a tokcsatlakozás tömítését (belső oldalon párafékező, külső oldalon páraáteresztő, azaz a klasszikus „belül tömörebb, kívül nyitottabb” elv) és a kávaszigetelést együtt kell méretezni.

4. csomópont: az erkélylemez és a konzolos szerkezetek

A hőszigetelés nélkül, folytonosan átmenő konzolos vasbeton erkélylemez a klasszikus hőhíd, és a belső szigetelés ezen érdemben nem tud változtatni. A lemez felül és alul is a külső levegőnek van kitéve, a homlokzati falon pedig kb. 15–20 cm vastagságban átmegy. A hőút kétirányú: a fűtött helyiség padlórétegéből és a födémből a lemezbe, majd a lemez teljes felületén a szabadba. Ezt a hőhidat belső oldalról nem lehet megszüntetni, csak csökkenteni: a lemez felső és alsó felületén, a faltól számított 60–100 cm hosszan alkalmazott szigeteléssel, illetve — új építésnél vagy teljes szerkezeti bontásnál — a lemez elvágásával és hőhídmegszakító elem beépítésével.

Az erkély az egyetlen olyan csomópont a négyből, ahol egy nagy reflexiójú külső bevonatnak van közvetlen, mérésre visszavezethető szerepe — de nem télen, hanem nyáron. A napsütésnek kitett erkélylemez felső felülete nyári derült időben lényegesen a levegő hőmérséklete fölé melegszik, és ez a hő ugyanazon a hőhídon jut be a szerkezetbe, amelyen télen kifelé távozik. A felület napsugárzás-visszaverésének növelése ezt a nyári behatolást csökkenti.

A beforduló szigetelés technika és a korlátai

A beforduló szigetelés (németül Flankendämmung) azt jelenti, hogy a homlokzati falra felhordott belső szigetelést a csatlakozó szerkezeten — keresztfalon, födém alsó síkján, padlón — is folytatják egy meghatározott hosszon. A célja nem a csatlakozó szerkezet szigetelése, hanem a hőút meghosszabbítása: a hidegtől a meleg felületig vezető legrövidebb út megnyújtásával a csomóponti felületi hőmérséklet emelhető.

A gyakorlatban elterjedt 30–50 cm-es beforduló hossz hüvelykujjszabály, nem méretezési eredmény. A szükséges hosszat a csomópont geometriája, a fal hővezetése, a szigetelés vastagsága és a peremfeltételek együtt határozzák meg; a WTA 6-5 irányelv éppen ezért írja elő a numerikus, kétdimenziós igazolást. Ugyanez a helyzet a beforduló szigetelés vastagságával: a csatlakozó szerkezeten nem kell — és általában nem is szabad — ugyanolyan vastagot alkalmazni, mint a falmezőben, mert a hirtelen vastagságugrás maga is új, éles hőmérsékleti kontrasztot hoz létre. A jó megoldás rendszerint ékesített (a faltól távolodva elvékonyodó) réteg.

A beforduló szigetelés két korlátja állandó. Az első a hely: minden befordulás alapterületet vagy belmagasságot vesz el, és a nyílászáró működését, a padlórétegrendet, a fűtőtest elhelyezését, a villanyszerelést is érinti. A második a felület folytonossága: minden táblacsatlakozás, minden élképzés, minden mechanikai rögzítés potenciális rés, amelyen keresztül a helyiség nedves levegője a hideg falfelületre juthat. Belső szigetelésnél a konvektív nedvességáramlás — a levegő áramlása a rétegek mögé — nagyságrendekkel több nedvességet tud a hideg felületre juttatni, mint a diffúzió. Ez az a pont, ahol a felület folytonossága önálló műszaki érték.

Miért segít itt egy vékony, folytonos felület — és mit nem old meg

A MIG-ESP vékonyréteg-bevonat gyártói alkalmazási leírása szerint két rétegben hordandó fel, rétegenként 200 µm száraz rétegvastagsággal, ellenőrző rétegvastagság-mérő fésűvel, összesen 0,40 mm-es száraz rétegvastagságot képezve; az anyagfelhasználás kb. 0,50 l/m² kétszeri felhordásnál. Megjegyzendő, hogy a magyar nyelvű alkalmazási leírás önmagával nem konzisztens: a bevezetőjében a 200 µm-hez 0,40 mm-t, a 4. és 6. pontjában 0,20 mm-t rendel — számtanilag az utóbbi helyes, és a két réteg együtt adja a kötelező 0,40 mm-t. Az előírás szerint a falat vagy homlokzatot megszakítás nélkül, egy irányban, felülről lefelé kell bevonni. Ez a rétegvastagság az, ami a csomóponti kérdésben egyáltalán jelentőséggel bír — mert 0,40 mm minden geometriába bevihető: a kávába a tokátfedés elfogyasztása nélkül, a födém alsó síkjára belmagasság-veszteség nélkül, a keresztfal két oldalára alapterület-veszteség nélkül, tagolt, íves vagy profilos felületre táblás anyag helyett. Ez tényszerű geometriai adottság, nem hőtechnikai teljesítményállítás.

Az sd-érték — a vízgőz-diffúzióval egyenértékű légrétegvastagság, mértékegysége méter — azt fejezi ki, hány méter nyugvó levegő fejtene ki ugyanakkora páradiffúziós ellenállást, mint a vizsgált réteg. Az MSZ EN 1062-1 és az MSZ EN ISO 7783 osztályozása szerint sd < 0,14 m a V1, azaz a nagy vízgőz-áteresztésű kategória; a 0,14–1,4 m közötti sáv a V2, az 1,4 m fölötti a V3. A deklarált 0,06 m tehát a V1 osztály közepébe esik. Összehasonlításul: egy szokásos beltéri diszperziós falfesték sd-értéke jellemzően 0,1–0,5 m, egy párafékező hatású, telt latexfesték 1 m fölött is lehet. A különbség a csomópontban válik jelentőssé: egy hideg felületen az a záróréteg, amely a nedvesség visszaszáradását akadályozza, közvetlenül növeli a felület nedvesedésének időtartamát — és a penészképződéshez nem a nedvesség mennyisége, hanem a magas felületi páratartalom időtartama kell.

Application of MIG Interior Coating — a beltéri bevonat felhordása

Az angol nyelvű gyártói videó a beltéri bevonat felhordását mutatja be, a gyártó írásos alkalmazási leírásában rögzített eljárás szerint: az előkezelt, alapozott aljzatra keresztirányú — függőleges, vízszintes és átlós — mozgatással kell felhordani az első, fehér réteget, majd legalább 24 órás száradás után a másodikat. A rétegvastagságot mindkét felhordás után rétegvastagság-mérő fésűvel ellenőrzik, célértéke rétegenként 200 µm, összesen 0,40 mm. Ami ebből csomóponti szempontból lényeges: a réteg felhordással, nem szereléssel képződik, tehát a falsík, a sarok, a káva és a mennyezetcsatlakozás között nem keletkezik táblacsatlakozás, illesztés vagy mechanikai rögzítési pont. Ez a folytonosság az a tulajdonság, amely a csomópontban mérnökileg értelmezhető — nem a hőellenállás, hanem a konvektív nedvességáramlás és a rétegek mögé jutó helyiséglevegő kizárása szempontjából. A felhordás minőségi feltétele a névleges rétegvastagság betartása; az ez alatti réteg sem a deklarált sd-értéket, sem a gyártói garanciát nem hordozza.

Hogyan ellenőrizze: hőkamera a fűtési szezonban

A megvalósult állapot ellenőrzésének bevett eszköze az infravörös termográfia. Az eljárást az MSZ EN 13187 (Épületek hőtechnikai viselkedése. Hőmérséklet-eltérések minőségi kimutatása épületszerkezetekben. Infravörös módszer) szabályozza. A szabvány címében szereplő „minőségi” szó lényeges: a termográfia elsősorban a hőmérséklet-eltérések helyének kimutatására alkalmas, nem abszolút hőmérséklet-mérésre és nem hőátbocsátási tényező meghatározására. A csomóponti fRsi igazolásához a hőkamerás felvétel önmagában nem elegendő; ahhoz kalibrált érintkezéses felületi hőmérséklet-érzékelő és a belső, illetve külső levegő hőmérsékletének és páratartalmának egyidejű regisztrálása kell.

A jegyzőkönyv beállításai jó alkalmat adnak arra, hogy egy gyakori mérési hibaforrást számszerűen is megmutassunk. A hőkamera nem hőmérsékletet, hanem sugárzási teljesítményt mér, és abból számol hőmérsékletet a beállított emissziós tényező és reflektált hőmérséklet alapján. A kamera által vett sugársűrűség egyszerűsített alakban L = ε·σ·T_tárgy⁴ + (1 − ε)·σ·T_refl⁴, ahol σ = 5,67 × 10⁻⁸ W/(m²·K⁴) a Stefan–Boltzmann-állandó, a hőmérsékletek pedig kelvinben értendők. Ha az anyag valódi emissziója eltér a beállítottól, a kijelzett hőmérséklet szisztematikusan hibás lesz — és a hiba annál nagyobb, minél távolabb esik a felület hőmérséklete a reflektált hőmérséklettől. Vakolt, festett építőanyag-felület emissziója jellemzően 0,89–0,93; a jegyzőkönyvben beállított 0,35 ennél lényegesen alacsonyabb.

A visszaszámítás T_refl = 7,0 °C-tal készült, saját számítással, a fenti sugársűrűség-mérlegből. A tanulság kettős. Egyrészt a felvételek relatív mintázata — hol hidegebb és hol melegebb a szerkezet — a hibás emissziós beállítás mellett is használható, tehát a hőhidak helyének azonosítására a jegyzőkönyv alkalmas. Másrészt az abszolút hőmérséklet-értékek ilyen beállítás mellett nem vehetők át fRsi-számításba: a legmelegebb pontokon több mint 12 K eltérés adódik. Ha a felületre alacsony emissziós tényezőjű bevonat kerül — a gyártó adatlapja szerint a MIG Interior εn = 0,28 —, ez a probléma nem szűnik meg, hanem átalakul: a bevonatolt felületet a szokásos ε = 0,90-es beállítással sem lehet helyesen mérni. Ilyen felületen a kamerát a felületre érvényes, ismert emissziós tényezőre kell állítani, vagy ismert emissziójú referenciafelületet (például matt fekete ragasztószalagot) kell a felületre helyezni és arról mérni.

1. Fűtési szezonban mérjen, legalább 12 K belső–külső hőmérséklet-különbségnél; ez a szokásos szakmai küszöb az MSZ EN 13187 gyakorlatában.
2. A mérést megelőző legalább 12 órában ne legyen közvetlen napsütés a vizsgált homlokzaton, és a felvétel előtt legalább 1 órán át ne változzon jelentősen a belső hőmérséklet.
3. Regisztrálja a belső és külső levegő hőmérsékletét és relatív páratartalmát, valamint a szélsebességet — ezek nélkül az fRsi nem számítható.
4. Állítsa be a felület valós emissziós tényezőjét és a reflektált hőmérsékletet; ez utóbbit gyűrött alumíniumfólia-reflektorral mérje meg, ne becsülje.
5. A csomópontokat belülről mérje: a penészkockázat a belső felületi hőmérséklettől függ, azt kívülről nem lehet meghatározni.
6. A leghidegebb pontokon érintkezéses felületi hőmérséklet-érzékelővel is mérjen, és azzal ellenőrizze a termogram abszolút skáláját.
7. Dokumentálja a kamera típusát, gyári számát, az objektívet, a mérési távolságot, a beállított emissziót és reflektált hőmérsékletet — a jegyzőkönyv ezek nélkül nem ellenőrizhető.

Ellenőrzőlista tervezőnek: melyik csomópontot kell számítani

Belső oldali szigetelés tervezésénél az alábbi csomópontokat javasolt tételesen végigvenni, és mindegyikről eldönteni, hogy MSZ EN ISO 10211 szerinti kétdimenziós számítás szükséges-e, vagy elegendő a szerkezeti kialakítás rögzítése. A gyakorlati szűrő: ha a csomópontban a szigetelés megszakad, számítás kell.

A nedvességmérleg külön sort érdemel. Belső szigetelésnél a szerkezet téli kiszáradási képessége befelé és kifelé is korlátozott, ezért az MSZ EN ISO 13788 szerinti havi léptékű, stacioner mérleg gyakran túl durva. Ha a falazat csapóesőnek kitett, vagy felszívódó talajnedvességgel érintett, hőmérséklet- és nedvességcsatolt, időfüggő szimulációra van szükség. Fontos szakmai megkülönböztetés: „WUFI-eredménynek” csak a ténylegesen lefuttatott, időfüggő szimuláció nevezhető; egy táblázatos, stacioner számítás — akár WUFI-emblémával a fejlécén — nem az. Ha a szimuláció bemenő adatai között szerepel a felületi bevonat, ahhoz a bevonat mért sd-értéke, kapilláris vízfelvételi együtthatója (MSZ EN ISO 15148) és nedvességtárolási függvénye (MSZ EN ISO 12571) kell. A CE-teljesítménynyilatkozat az sd-értéket deklarálja; a másik kettőre — ahogy fent jeleztük — nyilvános mérési adat nincs, ezért ezek felvett értékként kezelendők, és a felvételt a számításban rögzíteni kell. Ugyanígy nem fogadható el az az eljárás, amikor a bevonatot „virtuális szigetelő rétegként”, felvett hővezetési tényezővel viszik be egy energetikai szoftverbe: NPD melletti anyagjellemzővel hatósági igazolás nem állítható ki.

Végül a lakossági megrendelőnek szóló, gyakorlati összefoglaló. Ha belső oldali szigetelést kap ajánlatba, kérdezzen rá arra, hogy az ajánlat tartalmaz-e csomóponti számítást a födémbekötésre, a keresztfalakra, a kávákra és az erkélyekre, és hogy a kivitelező vállalja-e írásban a beforduló szigetelés cm-ben megadott hosszát. Kérje el a nedvességtechnikai igazolás típusát is: havi léptékű mérleg vagy időfüggő szimuláció készült-e. Ha az ajánlat csak négyzetméterárat és rétegvastagságot tartalmaz, a legvalószínűbb hibahely nem a falmező lesz, hanem a mennyezet melletti sáv és a hideg sarok. A vékonyréteg-bevonat ezen a listán nem a szigetelés helyettesítője: ott van a helye, ahol egy folytonos, fugamentes, nagy vízgőz-áteresztésű (deklarált sd = 0,06 m ± 0,02 m) felületre van szükség olyan geometriában, ahová táblás anyag nem fér be — és külső oldalon ott, ahol a nyári napsugárzás-terhelést kell csökkenteni.