Penészes a fal, mit tegyek? 7 tipikus hely – és mit árul el az okról

Amikor a lakó azt kérdezi, hol penészedik a fal, a leggyakoribb hiba ezután következik: a foltot kezeli, nem az okot. Pedig a folt helye a legolcsóbb diagnosztikai adat, ami rendelkezésre áll. Egy külső sarokban megjelenő penész más fizikai folyamatra utal, mint a lábazati sávban körbefutó, sókivirágzással kísért elszíneződés, és megint másra, mint a beépített szekrény hátfala mögött talált bevonat. Ez a cikk hét tipikus helyet vesz sorra, mindegyiknél megadja a mechanizmust, ahol lehet, számítással, és megnevezi azt a vizsgálatot, amellyel a feltevés megerősíthető vagy elvethető.

Az anyag lakóknak és kivitelezőknek készült, de a levezetések a tervezői gyakorlatban használt szabványokat követik, hogy az eredmény szakemberrel is megvitatható legyen. Előre bocsátjuk a következtetést: a hét helyből öt hőtechnikai eredetű, egy nedvességforrás-eredetű, egy pedig szerkezeti nedvesség — és a három csoport gyökeresen eltérő beavatkozást igényel. Aki a rossz csoportba sorolja a saját esetét, a helyes megoldásra költi a pénzt, csak nem a saját problémájára.

A penész nem a harmatponton indul: a 80%-os felületi páratartalom

A köznyelv és sok szakmai anyag is úgy fogalmaz, hogy a penész ott jelenik meg, ahol a fal a harmatpont alá hűl. Ez az állítás fizikailag pontatlan, és a gyakorlatban félrevezető, mert néhány kelvinnel túl későn riaszt. A penészgombák csírázásához nincs szükség folyékony víz kicsapódására: a legtöbb épületben előforduló faj (Aspergillus, Penicillium, Cladosporium) a felület melletti határrétegben kb. 80%-os relatív páratartalom mellett már csírázni tud, elegendő tápanyag és 5–30 °C közötti hőmérséklet esetén. Az MSZ EN ISO 13788:2013 ezért nem a harmatpontot, hanem a 80%-os felületi relatív páratartalmat használja tervezési kritériumként.

A különbség számszerűsíthető. Vegyünk egy szokásos beltéri állapotot: 20 °C léghőmérséklet és 50% relatív páratartalom. A telítési gőznyomás 20 °C-on a Magnus-összefüggésből p_sat = 2 337 Pa, tehát a levegő tényleges vízgőz-parciálisnyomása p_v = 0,50 × 2 337 = 1 168 Pa. A harmatpont az a hőmérséklet, ahol ez a nyomás telítési nyomás lenne: 9,3 °C. A penészküszöb viszont az a hőmérséklet, ahol a felület melletti levegő 80%-os relatív páratartalmat ér el, vagyis ahol p_sat = 1 168 / 0,80 = 1 460 Pa — ez 12,6 °C.

A gyakorlati következtetés: 3,3 K az a sáv, amelyben a fal még száraznak látszik, párásodást nem mutat, mégis penészedik. Ezért nem használható a „nincs rajta pára, tehát rendben van” érv. Minél magasabb a beltéri páratartalom, annál feljebb kúszik a küszöb, és annál nagyobb felületi hőmérsékletet kell tartani.

A táblázat utolsó oszlopa magyarázza meg, honnan jön a gyakorlatban használt 0,70-es követelményérték: pontosan a 20 °C / 50% állapotpárnál adódik 0,70 a szükséges hőmérsékleti tényező. Fontos a hivatkozás pontos használata: az MSZ EN ISO 13788:2013 a számítási módszert és a 80%-os felületi nedvességkritériumot rögzíti, a 0,70-es számértéket viszont a német DIN 4108-2 írja elő nemzeti követelményként, és a hazai tervezői gyakorlat ezt vette át. A szabvány tehát nem önkényes számot ír elő, hanem a módszert adja; a 0,70 egy tipikus lakóhasználati állapot lefordítása szerkezeti követelménnyé.

Az fRsi hőmérsékleti tényező: az egyetlen szám, amivel a hét hely összehasonlítható

Az fRsi hőmérsékleti tényező (mértékegység nélküli szám) azt fejezi ki, hogy a belső felület hőmérséklete hol helyezkedik el a beltéri és a kültéri hőmérséklet között. Definíciója: fRsi = (θsi − θe) / (θi − θe), ahol θsi a belső felületi hőmérséklet, θi a beltéri, θe a kültéri léghőmérséklet, mind °C-ban. Az fRsi = 1 tökéletesen szigetelt szerkezetet jelentene (a felület olyan meleg, mint a beltéri levegő), az fRsi = 0 pedig nyitott ablakot.

Az érték kiszámításánál egy fontos részlet szokott elveszni: a penészvizsgálathoz nem a hőveszteség-számításban használt Rsi = 0,13 m²K/W belső hőátadási ellenállással kell dolgozni, hanem az MSZ EN ISO 13788:2013 szerinti Rsi = 0,25 m²K/W értékkel. Ez a magasabb érték azt a valós helyzetet modellezi, amikor a felület előtt függöny, bútor vagy egyszerűen csak lassabb légmozgás van. A különbség nem elhanyagolható, és az iránya is tanulságos: minél nagyobb a belső hőátadási ellenállás, annál hidegebb a belső falfelület. Ugyanaz a fal a 0,25-ös felvétellel jóval hidegebb felületet ad, mint a 0,13-assal.

Ez a cikk egyik legfontosabb összefüggése. A hét tipikus hely mindegyike ennek a mérlegnek egy-egy jellegzetes felborulása: vagy a geometria, vagy egy elzárt légréteg, vagy egy nagy hővezetésű szerkezeti elem, vagy maga a páraterhelés rontja el azt, ami a sík falon még éppen rendben volt.

1. Külső sarok, padló közelében – geometriai hőhíd

A klasszikus eset: két külső fal találkozásánál, jellemzően a padlótól 0–60 cm magasságban, gyakran a szegélyléc fölött induló, felfelé halványuló folt. Ez geometriai hőhíd, ami annyit jelent, hogy nem az anyagok minősége rossz, hanem a felületek aránya kedvezőtlen.

A mechanizmus egyszerű geometriával szemléltethető. Vegyünk egy 38 cm vastag falú, derékszögű külső sarkot, és nézzünk meg a sarok mindkét oldalán 50–50 cm-t. A belső oldalon ez 0,50 + 0,50 = 1,00 m kerületet jelent, a külső oldalon viszont a fal vastagsága kétszer hozzáadódik: 0,50 + 0,38 + 0,50 + 0,38 = 1,76 m. Ugyanahhoz a belső felülethez tehát 1,76-szor nagyobb külső, hőleadó felület tartozik.

Ez az arányszám szemléltetés, nem eredmény: a sarok tényleges felületi hőmérséklete kétdimenziós hőáramból adódik, és csak az MSZ EN ISO 10211:2017 szerinti számításból olvasható ki. Az irány viszont mindig ugyanaz, és ehhez jön hozzá két rontó tényező. Az egyik, hogy a sarokban a belső légáramlás gyengébb: a helyiség konvektív áramlása a sarkot kikerüli, ott a határréteg vastagabb, ami tovább csökkenti a felületi hőmérsékletet. A másik a hőmérséklet-rétegződés. Egy gyengén fűtött vagy nagy belmagasságú helyiségben a padló feletti levegő 2–4 K-nel hidegebb a mennyezet közelinél. Mivel a levegő abszolút nedvességtartalma a helyiségen belül gyakorlatilag egységes, a hidegebb padlószinti levegőben ugyanaz az 1 168 Pa gőznyomás magasabb relatív páratartalmat jelent: 17 °C-on ez már 60,4%, ami a fenti táblázat szerint 15,4 °C-os penészküszöböt támaszt a 12,6 °C helyett.

Ezért kell a sarokfoltot mindig a padlóhoz viszonyítva olvasni. Ha a folt a sarokban van, de a mennyezet alatt, az inkább födémcsatlakozási probléma (lásd az 5. pontot). Ha a padlósávban körbefut az egész helyiségben, és nem csak a sarokban, az már talajnedvesség gyanúját veti fel (4. pont). A tiszta geometriai hőhíd jele, hogy a folt élesen a sarokhoz kötődik, és 30–50 cm-en belül elhalványul.

A pontos ellenőrzés kétdimenziós hőhídszámítás az MSZ EN ISO 10211:2017 szerint, amely a sarok tényleges fRsi értékét adja meg. A lakó szintjén a helyettesítő vizsgálat egy néhány ezer forintos érintésmentes felületi hőmérő és egy páratartalom-mérő: a sarok felületi hőmérsékletét kell összevetni a helyiség léghőmérsékletéből és páratartalmából számított penészküszöbbel.

2. Ablak alatt és az ablakkávában – beépítési hőhíd, csere utáni légzárás

Az ablak körüli penész kétféle okból alakul ki, és a kettő gyakran egyszerre jelentkezik, ezért érdemes külön kezelni őket.

A káva mint szerkezeti hőhíd

Az ablakkáva (a nyílás oldalfala, ahová a tok beépül) az a hely, ahol a fal vastagsága a legkisebb, és ahol a hőszigetelés — ha van — a legvékonyabb. Külső oldali hőszigetelésnél a kávaszigetelés jellemzően 2–3 cm, szemben a felület 10–15 cm-ével. A szigeteletlen káva fRsi értéke ezért a sík falénál mindig alacsonyabb; a különbség nagysága csak kétdimenziós számításból (MSZ EN ISO 10211:2017) adható meg, tájékoztató jelleggel az MSZ EN ISO 14683:2017 katalógusa használható. A szemöldök (áthidaló) fölött ehhez hozzájön, hogy az áthidaló általában vasbeton: az MSZ EN ISO 10456:2007 táblázatos értékei szerint a vasbeton hővezetési tényezője 2,3–2,5 W/mK, míg a tömör téglafalazaté 0,64–0,80 W/mK, azaz az áthidaló három-négyszer jobban vezeti a hőt, mint a körülötte lévő fal.

Az ablakcsere utáni ugrás

A gyakorlatban a legtöbb ablak körüli penészpanasz nem az ablak beépítésekor, hanem az ablakcsere utáni első vagy második fűtési szezonban jelentkezik. Ennek az oka nem a hőhíd, hanem a légcsere összeomlása. A régi fa ablakok tokszerkezete és a hiányos üvegezés résszellőzést biztosított; egy mai, az MSZ EN 12207 szerinti 4. (legjobb) légzárási osztályú műanyag ablak ezt gyakorlatilag megszünteti. A lakásba érkező pára viszont változatlan marad.

Ez a számítás magyarázza meg, miért nem oldja meg a problémát a fűtés emelése, és miért nem oldja meg önmagában semmilyen falbevonat sem: a lakásba bekerülő vízmennyiségnek ki kell jutnia. A műszaki válasz vagy résszellőző (ablakba épített, nyomáskülönbség-vezérelt szellőzőelem), vagy helyiségenkénti elszívás, vagy hővisszanyerős szellőztető rendszer. Az ablakcsere árajánlatában ezért érdemes megkérdezni, hogy tartalmaz-e szellőzőelemet.

3. Beépített szekrény és kanapé mögött – elzárt légréteg

Ez a hely azért különösen alattomos, mert a folt hónapokig, esetenként évekig rejtve marad, és jellemzően költözéskor vagy nagytakarításkor derül ki. A mechanizmus itt nem a fal romlása, hanem az, hogy a bútor egy további hőellenállást és egy szélcsendes légréteget iktat a helyiséglevegő és a falfelület közé. Ettől a fal felületi hőmérséklete csökken, miközben a mögötte lévő levegő páratartalma a helyiségével közel azonos marad.

A hatás számszerűsíthető az MSZ EN ISO 6946:2017 rétegellenállásaival. Legyen az érintett fal deklarált U-értéke 0,80 W/m²K. A fal és a külső hőátadás együttes ellenállása R = 1/0,80 − 0,13 = 1,12 m²K/W. Szabad falfelületnél a penészvizsgálat Rsi = 0,25 m²K/W-tal számol. Egy szekrény mögött viszont a helyiséglevegőtől a falfelületig három ellenállás sorakozik: a szekrény homloklapjának belső hőátadása (0,13 m²K/W), a 18 mm-es forgácslap hátfal (0,018 / 0,13 = 0,138 m²K/W) és a hátfal mögötti, gyakorlatilag szellőzetlen, 20 mm-es légréteg (0,17 m²K/W az MSZ EN ISO 6946:2017 D. melléklete szerinti, szellőzetlen légrétegre vonatkozó táblázatból) — összesen 0,438 m²K/W.

A számítás eredménye: a bútor 2,4 K-nel hűti le a mögötte lévő falfelületet, 15,4 °C-ról 13,0 °C-ra. Ez 20 °C / 50% beltéri állapotnál még éppen 0,4 K-nel a 12,6 °C-os penészküszöb fölött van. Ha viszont a beltéri páratartalom 55%-ra emelkedik — ami hálószobában, két alvó személynél teljesen szokásos —, a küszöb 14,1 °C-ra ugrik, és a szekrény mögötti 13,0 °C-os felület 1,1 K-nel alá kerül. Ez a különbség dönti el, hogy penészes lesz-e a hátfal.

Innen származik a gyakorlatban terjedő „hagyjon kb. 10 cm rést a fal és a bútor között” szabály. A szabvány nem ír elő ilyen méretet, de a mögötte lévő fizika ellenőrizhető: az MSZ EN ISO 6946:2017 a függőleges légrétegeket a nyílásfelület alapján osztályozza, és 1 500 mm²/m fölötti, alul-felül nyitott nyílásfelületnél erősen szellőzöttnek tekinti a réteget. Egy alul-felül szabadon hagyott 10 cm-es rés folyóméterenként 100 000 mm² nyílásfelületet ad, azaz nagyságrendekkel a küszöb fölött van. Ilyenkor a légréteg és a bútor hőtechnikailag figyelmen kívül hagyható, és a falfelület gyakorlatilag visszaáll a szabad fal 15,4 °C-os értékére.

4. Lábazati sáv körben – talajnedvesség gyanúja

Ez az egyetlen a hét hely közül, amelyik nem páralecsapódás. A megkülönböztetés kulcsfontosságú, mert a talajnedvesség ellen sem a fűtés, sem a szellőztetés, sem bármilyen felületi bevonat nem hatásos — a víz kapilláris úton, a szerkezet belsejéből érkezik.

A talajnedvesség jellegzetes együttese a következő:

• A folt körbefut a helyiség alsó sávjában, nemcsak a sarkokban, és a külső és belső falakon egyaránt megjelenik.
• Felül nagyjából vízszintes, éles határa van, jellemzően 0,4–1,5 m magasságban; ez a kapilláris emelkedés és a párolgás egyensúlyi vonala.
• Nyáron sem szűnik meg, sőt nyáron a párolgás miatt a sókivirágzás erősödhet — a páralecsapódásból eredő penész ezzel szemben szezonális, fűtési idényben jelenik meg.
• Fehér, pelyhes vagy tűszerű sókivirágzás (kloridok, nitrátok, szulfátok) kíséri, és a vakolat morzsalékosan, sávban leválik.
• A festék és a vakolat felpúposodik, nem csak elszíneződik.

A sókivirágzás nem díszítőelem, hanem önálló károsító mechanizmus, és a penészt is fenntartja. A higroszkópos sók — különösen a kalcium- és magnézium-nitrát, valamint a kloridok — a levegőből nedvességet kötnek meg, ezért a felület akkor is nedves tud maradni, amikor a hőmérséklet szerint már száraznak kellene lennie. Ilyenkor a felületi relatív páratartalom a hőmérséklettől függetlenül tartósan 80% fölött marad, és a fenti fRsi-számítás egyszerűen nem alkalmazható: a szerkezet nem azért nedves, mert hideg.

A gyanú eldöntése gravimetriás nedvességtartalom-méréssel történik: fúrópor-mintát vesznek több magasságból és a fal több mélységéből, majd az MSZ EN ISO 12570 szerinti szárítószekrényes (Darr-) eljárással 105 °C-on tömegállandóságig szárítják. Az eredmény tömegszázalékos nedvességtartalom, amelyet a falazat telítési nedvességtartalmához viszonyítva átnedvesedési fokká (Durchfeuchtungsgrad) számítanak át. A WTA 4-5 irányelv gyakorlatában a 40–80% közötti átnedvesedési fok minősül magasnak, a 80% fölötti nagyon magasnak; az utóbbi tartományban a falazat pórusterének nagy része vízzel telített. Kiegészítésül a sótartalom félkvantitatív meghatározása (nitrát-, szulfát- és kloridtesztek) is elvégzendő, mert ez dönti el, hogy a későbbi javítóvakolatot milyen sóterhelésre kell méretezni.

5. Mennyezet és a födémcsatlakozás – hideg padlástér

Ha a penész a mennyezet síkjában, jellemzően a külső fal és a födém találkozásánál, sávszerűen jelenik meg — gyakran a legfelső szinten —, akkor a leggyakoribb ok a szigeteletlen vagy hiányosan szigetelt padlásfödém és a vasbeton koszorú együttese.

A koszorú lineáris hőhíd: az MSZ EN ISO 10456:2007 táblázata szerint a vasbeton hővezetési tényezője λ = 2,3 W/mK (1 tömegszázalék acélbetét mellett), miközben a körülötte lévő tömör téglafalazaté 0,64–0,80 W/mK, korszerű üreges falazóelemé pedig akár 0,17–0,25 W/mK. Az újabb, jó falazóblokkból épült házaknál a különbség tehát tízszeres is lehet, és a koszorú a fal fölött egy összefüggő, hűtőbordaként viselkedő sávot alkot. Ehhez jön hozzá, hogy a fedélszék felé a födém sok esetben csak deszkázat és feltöltés, U-értéke 0,9–1,3 W/m²K nagyságrendű, miközben a jelenlegi követelményérték padlásfödémre 0,17 W/m²K (7/2006. (V. 24.) TNM rendelet).

Két további, gyakran figyelmen kívül hagyott tényező súlyosbítja a helyzetet. Az egyik, hogy a padlástér átszellőztetése miatt a födém fölötti hőmérséklet télen alig magasabb a külsőnél, tehát a hőmérséklet-különbség majdnem akkora, mint egy külső falnál. A másik, hogy a fűtött helyiségből felfelé áramló, melegebb és így több nedvességet szállító levegő éppen ezen a sávon éri el a szerkezetet; ha a födémben rés van (például beépített lámpatest, kéménycsatlakozás, tetőtéri lehajtás körül), a beáramló pára a hideg fa- vagy vasbeton szerkezeten csapódik ki, és ott már nemcsak penész, hanem gerendavég-korhadás is kialakulhat.

A vizsgálat itt kétirányú. Épületfizikailag a csatlakozás kétdimenziós számítása (MSZ EN ISO 10211:2017) adja meg a valós fRsi-t; az MSZ EN ISO 14683:2017 katalógusa tájékoztató, a biztonság javára szóló ψ-értékeket ad tipikus csomópontokra. Gyakorlati oldalról a padlástérben elvégzett szemrevételezés dönti el a kérdést: hol hiányzik a hőszigetelés, hol tapossák össze, és hol van a párazáró réteg átszakítva.

6. Fürdőszoba, konyha – páraforrás, hiányzó elszívás

A fürdőszobai és konyhai penész az egyetlen a hét közül, ahol a fal állapota gyakran teljesen rendben van, és mégis penészedik. Itt a páraterhelés nagysága a magyarázat, nem a felület hidegsége.

A táblázatból látható, hogy egyetlen zuhanyzás vagy egy adag beltéren szárított ruha a napi párakibocsátás jelentős részét teszi ki, ráadásul rövid idő alatt, egyetlen helyiségbe. Egy 8 m³-es fürdőszobában a zuhanyzás során felszabaduló 0,7 kg vízgőz azonnal telíti a levegőt; a kérdés nem az, hogy kicsapódik-e, hanem hogy hová és milyen gyorsan távozik onnan.

A konyhai esetben a leggyakoribb hiba a keringtető (szénszűrős) páraelszívó: az szagot köt meg, párát nem távolít el, tehát a főzésből származó teljes vízmennyiség a lakásban marad. A másik gyakori hiba, hogy az elszívó a régi gravitációs szellőzőkéménybe fúj, ahol a nyomásviszonyok miatt a pára a felsőbb szinteken visszajut más lakásokba. Társasházi penészpanaszoknál ez az egyik leggyakrabban felderítetlen ok.

A vizsgálat itt elsősorban mennyiségi: a beépített elszívó tényleges térfogatárama mérhető szárnyaskerekes vagy termikus anemométerrel, illetve kompenzációs mérődobozzal. Tapasztalati jel az is, ha a szellőzőrácshoz tartott papírlap nem tapad meg — ekkor gyakorlatilag nincs elszívás. A helyiség páratartalmának két hét folyamatos, adatgyűjtős rögzítése (hőmérséklet és relatív páratartalom 10 perces léptékben) egyértelműen kirajzolja a zuhanyzási és főzési csúcsokat, valamint azt, hogy a helyiség mennyi idő alatt tér vissza az alapállapotba. A beltéri környezeti paraméterek tervezési tartományaihoz az MSZ EN 16798-1 ad viszonyítási alapot.

7. Erkélylemez tövénél – vasbeton hőhíd

Az erkélyajtó melletti sávban, a padlóvonal közelében, sokszor a szoba felőli oldalon körülbelül az erkélylemez vastagságának megfelelő magasságban megjelenő folt szinte biztosan a konzolos vasbeton erkélylemezre vezethető vissza. A hetvenes-nyolcvanas évek lakóépületeinél az erkélylemez a födém megszakítás nélküli folytatása: ugyanaz a vasbeton fut ki a szabadba, tehát a szerkezet a hőt lényegében akadálytalanul vezeti ki.

A hőhíd nagyságát a ψ vonalmenti hőátbocsátási tényező (mértékegysége W/mK) írja le. Szigeteletlen, a falon átmenő konzolos vasbeton erkélylemeznél a szakirodalmi és katalógusértékek jellemzően a ψ = 0,6–0,9 W/mK tartományba esnek; hőhídmegszakító elemmel beépített lemeznél ez 0,10–0,20 W/mK-re csökken. A konkrét érték minden esetben az adott csomópont kétdimenziós számításából adódik (MSZ EN ISO 10211:2017), az MSZ EN ISO 14683:2017 pedig tájékoztató, a biztonság javára szóló katalógusértékeket ad, ha részletes számítás nem készül.

A penész szempontjából viszont nem a kilowattóra a lényeges, hanem a felületi hőmérséklet. A szigeteletlen erkélycsatlakozásra a szakirodalmi és katalógus-alapú kétdimenziós számítások tipikusan fRsi = 0,50–0,65 közötti értéket adnak, ami −5 °C-os külső hőmérsékletnél 7,5–11,3 °C-os felületi hőmérsékletet jelent — mélyen a 12,6 °C-os penészküszöb alatt. A konkrét csomópontra ezt is számítani kell, nem becsülni. Ez az a hely, ahol a felület nem csak penészedik, hanem télen látható párásodás, esetenként jégkiválás is előfordul a padlóburkolat és a fal találkozásánál.

A megoldás itt szerkezeti: az erkélylemez alsó, felső és homlokoldali szigetelése, illetve a belső oldali hőhídmérséklő réteg körültekintő, nedvességtechnikai számítással alátámasztott kialakítása. Belső oldali beavatkozásnál mindig el kell végezni a párakondenzációs ellenőrzést, mert a rosszul megválasztott belső szigetelés a kondenzációs síkot a szerkezetbe tolja.

Hogyan használja: melyik helyhez melyik vizsgálat tartozik

Az alábbi táblázat összefoglalja, mit érdemes megrendelni, ha a penész az adott helyen jelent meg. A sorrend fontos: a mérés mindig megelőzi a beavatkozást, mert ugyanaz a folt három különböző okból is létrejöhet, és a három ok három különböző költségű megoldást igényel.

A termográfiáról érdemes külön szólni, mert ez a leggyakrabban megrendelt és a leggyakrabban félreértett vizsgálat. A hőkamerás felvétel az épületszerkezetek hőtechnikai rendellenességeinek minőségi kimutatására való (MSZ EN 13187), tehát megmutatja, hol vannak hőhidak, hol hiányzik a szigetelés és hol áramlik be levegő — de önmagában nem ad U-értéket, és nem alkalmas termékek előtte-utána teljesítményének bizonyítására. A megbízható felvételhez legalább 10–15 K belső-külső hőmérséklet-különbség, közvetlen napsugárzástól mentes időszak és helyesen beállított emissziós tényező kell.

1. Rögzítse a tényeket: fényképezze le a foltot mérőszalaggal, jegyezze fel a magasságát, hogy melyik égtáj felé néző falon van, és mikor jelent meg először.
2. Mérje meg két hétig a helyiség hőmérsékletét és relatív páratartalmát adatgyűjtős mérővel, 10 perces léptékben; ez a legolcsóbb és a legtöbbet mondó adat.
3. Mérje meg a folt felületi hőmérsékletét hideg időben, és a fenti táblázatból határozza meg a helyiség állapotához tartozó penészküszöböt.
4. Ha a felületi hőmérséklet a küszöb alatt van, hőtechnikai problémáról van szó: a következő lépés termográfia vagy hőhídszámítás.
5. Ha a felületi hőmérséklet a küszöb fölött van, mégis penészedik, nedvességforrást kell keresni: talajnedvességet, beázást, csőtörést vagy elégtelen elszívást.
6. Beavatkozást csak a mérési eredmény ismeretében rendeljen meg, és kérje, hogy az árajánlat hivatkozzon a mért adatokra.

Hol van ebben helye a MIG-ESP / DHMb bevonatnak – és hol nincs

Mivel ez az oldal a MIG-ESP / DHMb bevonatrendszerrel foglalkozik, tartozunk azzal, hogy a fenti hét helyre vetítve tárgyilagosan megmondjuk, mit tud és mit nem tud a termék. Az alábbiakban a gyártó saját állításait változatlan formában közöljük, forrásmegjelöléssel, mellettük pedig a mi megjegyzésünket. Az elsődleges hivatkozási alap a CE-teljesítménynyilatkozat, mert a benne deklarált értékek azok, amelyek jogi értelemben is a termék teljesítményét jelentik.

MIG DHMb Mikromembrán Technológia (magyar nyelvű, 1:49)

A gyártó közel kétperces magyar nyelvű animációja a DHMb mikromembrán rétegfelépítését és a bevonat pórusaiban feltételezett nedvességmozgást mutatja be: a szemléltetés szerint a felhordott, 0,40 mm száraz rétegvastagságú film pórusaiban a vízgőz-molekulák mozgása eltér a szabad térben megszokottól, és ez a gyártó értelmezésében a fal kiszáradását segíti. Két dolgot érdemes az animációhoz hozzáolvasni. Az egyik, hogy a szemléltetett pórusméret-tartományra és porozitásra a rendelkezésre álló gyártói dokumentációban nem találtunk mérési jegyzőkönyvet: a hivatkozott sziegeni egyetemi vizsgálat röntgendiffrakciós fázisanalízist és pásztázó elektronmikroszkópos képeket tartalmaz, pórusméret-eloszlást nem — ahhoz BET-gázadszorpciós vagy higanyos porozimetriás mérés kellene. A másik, hogy a videó a nedvességtranszport mechanizmusát mutatja be, nem a belső felületi hőmérséklet emelését — vagyis nem a penészképződés fenti, fRsi-alapú mérlegére vonatkozik. Ami a videóból a CE-nyilatkozattal is alátámasztható: a réteg valóban jól ereszti a párát (sd = 0,05–0,06 m), tehát nem zárja el a falszerkezetet.

Összefoglalás: mit tegyen a következő két hétben

A penészes fal helye a diagnózis kiindulópontja, de nem a diagnózis maga. A hét tipikus hely közül öt (sarok, ablakkáva, bútor mögött, födémcsatlakozás, erkélylemez) hőtechnikai eredetű, és mindegyiknél az fRsi hőmérsékleti tényező dönti el, hogy a felület a penészküszöb fölé kerül-e. Egy (fürdőszoba, konyha) a páraforrás oldaláról közelítendő, és a beavatkozás nem a falon, hanem a szellőzésen történik. Egy (lábazati sáv) pedig egyáltalán nem páralecsapódás, hanem szerkezeti nedvesség, amelyre a felületi megoldások mind hatástalanok.

A gyakorlati sorrend ezért mindenütt ugyanaz: mérés, ok azonosítása, majd a beavatkozás megválasztása. Két hét adatgyűjtés egy néhány ezer forintos hőmérséklet- és páratartalom-mérővel, plusz egy hideg napon elvégzett felületi hőmérséklet-mérés a legtöbb esetben elég ahhoz, hogy a három kategória közül eldőljön, melyikről van szó. Aki ezt a két hetet megspórolja, jó eséllyel a rossz problémára fog költeni — és a folt egy fűtési szezonon belül visszatér.

Kivitelezőtől árajánlatot kérve érdemes ragaszkodni ahhoz, hogy az ajánlat nevezze meg a feltételezett okot, hivatkozzon a mért adatra, és mondja ki, mit garantál. Tervezői oldalon ugyanez a tervlapon jelenik meg: a kritikus csomópontokra kétdimenziós hőhídszámítás készüljön az MSZ EN ISO 10211:2017 szerint, a számított fRsi értékét a tervlap tüntesse fel, és a szellőzési koncepció legyen a hőtechnikai megoldás része, ne utólagos kiegészítés. Ha egy ajánlat a fenti hét helyzet bármelyikére ugyanazt a felületi megoldást kínálja, az azt jelenti, hogy az okot nem vizsgálták meg.