Repedések a homlokzaton: melyiket lehet bevonattal kezelni, és melyiket nem

A homlokzati repedés javítása nem a felületképzésnél kezdődik, hanem annak eldöntésénél, hogy a repedés mozog-e, és mi tartja mozgásban. Ez a cikk kivitelező csapatoknak és műszaki ellenőröknek készült, és egyetlen döntést készít elő: rá szabad-e egyáltalán vinni felületi rendszert — bevonatot, vékonyvakolatot, festéket — egy repedt homlokzatra, és ha igen, milyen előkészítés után. A cikk következtetését előrebocsátjuk. Felületi rendszerrel kizárólag nyugvó, azaz mozgásából kifutott repedés kezelhető, és az sem magával a felületképzéssel, hanem az alatta elvégzett kitöltéssel és erősítéssel. A MIG-ESP / DHMb rendszer CE-teljesítménynyilatkozata repedésáthidalási osztályt nem deklarál — a rá vonatkozó EN 15824:2017 harmonizált szabvány ezt a jellemzőt nem sorolja a lényeges tulajdonságok közé —, ezért a rendszer repedésáthidaló rendszerként nem tervezhető be, és 0,40 mm-es előírt száraz rétegvastagsága a repedés méretéhez képest önmagában is szűk. A gyártó termékoldala a beltéri változatra ettől függetlenül megad egy 0,50 mm-es repedésáthidalási értéket — ennek forrását, vizsgálati szabványát és körülményeit a cikkben nyitott kérdésként jelöljük, mert nyilvános mérési jegyzőkönyvet nem találtunk hozzá.

A repedés mint információ: mit árul el az épületről, mielőtt bárki hozzányúlna

A repedés nem hiba, hanem kiírás. Az ásványi építőanyagok — falazat, vakolat, beton — nyomásra sokat, húzásra keveset bírnak. Az MSZ EN 1996-1-1 szerinti falazat jellemző hajlító-húzószilárdsága a 0,1–0,4 N/mm² tartományban mozog, miközben ugyanennek a falazatnak a nyomószilárdsága egy nagyságrenddel nagyobb. Ebből következik, hogy amikor egy szerkezet feszültségállapota megváltozik, a válasz szinte mindig repedés, nem törés vagy összenyomódás: az anyag ott adja meg magát, ahol a húzófeszültség először éri el a húzószilárdságot. A repedés helye, iránya, lefutása és szélességének változása ezért pontosan megmutatja, hol és milyen irányú húzás keletkezett.

A felmérés első szabálya ebből következik: a repedést előbb kell elolvasni, mint megérinteni. Aki a bejáráson először a repedést kaparja ki, hogy megnézze, milyen mély, elpusztítja az információt — a repedés eredeti szélességét, a partok elmozdulását, a felületi elszíneződést és a benne lévő port, amely megmondja, hetes vagy évtizedes a repedés. A helyes sorrend: fotózás léptékkel, mérés, dokumentálás, és csak ezután bontás.

• Irány. A függőleges repedés jellemzően zsugorodásra vagy anyaghatárra utal; a vízszintes, hosszan futó repedés födémcsatlakozásra vagy vasalás-korrózióra; a lépcsős, a fugákat követő repedés falazatban szinte mindig alapmozgásra vagy eltérő süllyedésre; az átlós, nyílássaroktól induló repedés terhelés-átrendeződésre.
• Lefutás. Ha a repedés a fugákat követi, a falazóelem erősebb a habarcsnál, és a mozgás mérsékelt. Ha a repedés átvágja a falazóelemet, a feszültség meghaladta az elem szilárdságát is — ez súlyosabb jel.
• Szélesség változása a hossz mentén. Az egyenletes szélességű repedés jellemzően síkbeli húzás eredménye. A fölfelé vagy lefelé kiszélesedő repedés forgást jelez: a szerkezet egyik része elfordult a másikhoz képest, és a forgáspont ott van, ahol a repedés elkeskenyedik.
• Áthaladás a szinteken. Egy szintre korlátozódó repedés helyi ok jele. A két vagy több szinten átfutó, azonos irányú repedés az egész falszakasz mozgására utal.
• Felület a repedés mentén. Sötét, nedves udvar, sókivirágzás vagy algásodás a repedés mentén azt jelenti, hogy a repedés vizet vezet — tehát a szerkezetben már nedvességprobléma is van, nem csak esztétikai hiba.
• Kor. A friss repedés éles peremű, a benne lévő anyag világos, azonos színű a környezettel. A régi repedésben por, korom, szennyeződés ül, a pereme lekerekedett, gyakran korábbi javítás nyoma látszik benne — ez utóbbi a legfontosabb jel: azt jelenti, hogy egyszer már megpróbálták betakarni, és visszajött.

Osztályozás eredet szerint: öt repedéstípus, öt különböző teendő

A gyakorlati döntés szempontjából nem a repedés kinézete, hanem az eredete számít, mert az eredet mondja meg, hogy mozog-e még, és hogy meg lehet-e szüntetni az okot. Az alábbi öt csoport lefedi a hazai homlokzatokon előforduló esetek túlnyomó részét.

Zsugorodási repedés

A cementkötésű anyagok kötés és száradás közben térfogatcsökkenést szenvednek. Az MSZ EN 1992-1-1 szerinti teljes zsugorodási fajlagos alakváltozás normál betonnál nagyságrendileg 0,3–0,6 ezrelék, azaz méterenként 0,3–0,6 mm. Ha ezt a rövidülést a szerkezet gátolja — márpedig egy falra felhordott vakolatot a fal mindig gátol —, a vakolatban húzófeszültség keletkezik, és az anyag megreped. A zsugorodási repedés jó hír: időben lezajló, önmagát kifutó folyamat, amely néhány hónap alatt lényegében befejeződik. Ha egy tízéves homlokzaton hálós zsugorodási repedésmintát talál, az szinte biztosan nyugvó repedés, amely kitöltés után lezárható.

Hőmozgásból eredő repedés

A hőmozgás az egyetlen repedésfajta, amelynél a kivitelező a saját munkájával közvetlenül befolyásolhatja a jövőbeli terhelést, ezért érdemes számszerűsíteni. A hőtágulási együttható (α) azt adja meg, hogy egységnyi hosszúságú anyag mennyivel nyúlik meg egy kelvin hőmérséklet-emelkedésre. A tájékoztató értékeket az MSZ EN 1996-1-1 3.7.4 szakasza adja meg falazóanyagokra, a betonét az MSZ EN 1992-1-1.

A számítás menete egyszerű. Egy L hosszúságú, osztatlan falszakasz szabad hosszváltozása ΔT hőmérséklet-változásra: Δl = α · L · ΔT. Vegyünk egy 6,00 m hosszú, osztatlan homlokzatszakaszt beton falazóelemből (α = 10 · 10⁻⁶ 1/K), és egy évszakos felületi hőmérséklet-ingadozást. Egy sötét, napsütötte homlokzat nyári felületi hőmérséklete elérheti a 60 °C-ot, a téli minimum −15 °C körül van; a különbség ΔT = 75 K. Behelyettesítve: Δl = 10 · 10⁻⁶ · 6 000 mm · 75 K = 4,5 mm.

Ez a szabad, gátolatlan hosszváltozás. A valóságban a szerkezet gátolt, ezért a mozgás egy része feszültséggé alakul és az anyag megreped, mielőtt a teljes 4,5 mm-t megtenné — a repedésben megjelenő tényleges elmozdulás tehát ennél kisebb, de nagyságrendileg ez a tartomány. A lényeg: néhány milliméter, tehát egy nagyságrenddel több, mint amennyit bármely 0,4 mm vastag felületi film követni tud. A hőmozgásból eredő repedést nem letakarni kell, hanem mozgási hézaggá alakítani.

Szerkezeti repedés

A szerkezeti repedés a teherhordó rendszer elmozdulásának következménye: eltérő alapsüllyedés, talajvíz-szintváltozás okozta konszolidáció, közeli munkagödör, csőtörés kimosó hatása, nagy fa gyökérzetének kiszáradása vagy eltávolítása, födémcsere során átrendeződő terhek. Ez a fajta repedés nem felületi hiba, hanem tünet, és a kezelése nem a kivitelező, hanem a statikus hatásköre. A cikk egy későbbi fejezete tételesen felsorolja azokat az objektív jeleket, amelyek megjelenésekor a felületképzést fel kell függeszteni.

Anyaghatáron futó repedés

Ez a leggyakoribb és egyben a leginkább félrekezelt repedésfajta. Ott jelenik meg, ahol két, eltérő tulajdonságú anyag találkozik: vasbeton áthidaló vagy koszorú a falazat mellett, kiváltó gerenda, eltérő korú falazat, utólag befalazott nyílás. A táblázatból leolvasható, miért elkerülhetetlen: az égetett agyag falazóelem tartósan tágul a nedvességfelvételtől (a szakirodalmi tartomány −0,2 … +1,0 mm/m, jellemzően tágulás), a vasbeton ezzel szemben zsugorodik (az MSZ EN 1992-1-1 szerinti teljes zsugorodás 0,3–0,6 mm/m). A két anyag tehát ellentétes irányba mozdul, és a határvonalon a különbség összeadódik.

Egy 4,00 m hosszú vasbeton áthidaló és a mellette lévő kerámia falazat között a tartós alakváltozás különbsége mérsékelt értékekkel számolva: Δε = (+0,2) − (−0,3) = 0,5 mm/m, ami 4,00 m-en Δl = 0,5 · 4,00 = 2,0 mm. Ehhez adódik a hőtágulási együtthatók eltérése: Δα = (10 − 6) · 10⁻⁶ = 4 · 10⁻⁶ 1/K, ami 40 K-es ingadozásnál Δl = 4 · 10⁻⁶ · 4 000 mm · 40 K = 0,64 mm. A két hatás együtt milliméteres nagyságrendű, kényszerített relatív elmozdulást jelent egyetlen vonal mentén. Ez az a mennyiség, amelyet semmilyen 0,4 mm-es film nem tud felvenni.

Terhelésből eredő repedés

A tényleges túlterhelésből származó repedés a legritkább, de a legveszélyesebb. Jellemzően teherhordó pillérben, áthidaló felfekvésénél vagy födémgerenda alatt jelenik meg, gyakran a nyomott zónában pikkelyesen leváló anyaggal, vasbetonnál a betonfedés lepattogzásával és korrodált betonacél megjelenésével. Ha egy repedésből rozsdás lé folyik ki, vagy a repedés mentén a betonfedés párhuzamosan felválik, az nem repedés, hanem vasalás-korrózió: a rozsda térfogata a kiindulási acéltérfogat többszöröse, és ez feszíti szét a betont. Ilyenkor a felületképzés minden formája tilos, amíg a korróziós javítás — az MSZ EN 1504 szabványsorozat szerinti eljárással — meg nem történt.

Hogyan különböztesse meg a mozgó és a nem mozgó repedést

A mozgó és a nyugvó repedés megkülönböztetése az egész döntés sarokpontja, és nem lehet ránézésre eldönteni. A megkülönböztetés bevett módja az idősoros megfigyelés: a repedésre olyan jelet vagy műszert helyezünk, amely az elmozdulást láthatóvá vagy mérhetővé teszi, és a jelet időben ismételten leolvassuk. A módszerek költsége és felbontása nagyságrendekkel különbözik, ezért érdemes a feladathoz választani.

A mérési módszernél fontosabb a megfigyelés időtartama. A repedés mozgásának két fő hajtóereje szezonális: a hőmérséklet és a nedvességtartalom egyaránt éves ciklusban jár. Ha a megfigyelés csak nyáron zajlik, a repedés a legszűkebb állapotában lesz végig, és nyugvónak fog látszani. A szakmailag védhető minimum ezért egy teljes hőmérsékleti ciklus: nyári maximumtól téli minimumig, azaz gyakorlatilag tizenkét hónap. Ahol ennyi idő nincs, a második legjobb megoldás a két szélső állapot lefedése — egy nyári és egy téli leolvasás — plusz az építéstörténet dokumentált átvizsgálása.

A repedés szélessége mint döntési határ

A repedésszélesség önmagában nem dönt el semmit — egy 0,2 mm-es mozgó repedés súlyosabb eset, mint egy 1,5 mm-es nyugvó —, de a kármegítéléshez és a statikus bevonásához nemzetközileg bevett, számszerű skála létezik. A brit Building Research Establishment BRE Digest 251 kiadványa hat kategóriába sorolja a kis magasságú épületek károsodását, elsősorban az alapmozgásból eredő repedések megítélésére. Ezt a besorolást a hazai gyakorlat is széles körben használja tájékozódásra.

A felületi rendszerek oldaláról a szélesség egy másik skálán jelenik meg. A bevonatok repedésáthidaló képességének vizsgálati szabványa az EN 1062-7, amely kültéri falazatra és betonra szánt bevonatanyagokra két vizsgálati eljárást ír le — egy statikus (A) és egy dinamikus (B) módszert —, és az eredmény alapján öt osztályba sorol.

Mit jelent a repedésáthidaló képesség egy terméklapon, és milyen körülmények között mérték

Térjünk rá arra a konkrét adatra, amely a MIG-ESP rendszer kapcsán a leggyakrabban felmerül. A gyártó és a nemzetközi forgalmazó termékoldala a beltéri változatra megad egy repedésáthidalási értéket.

A két gyártói szám együtt olvasva ad értelmet: a repedésáthidalás — bármi is a mért értéke — kizárólag az előírt 0,40 mm-es száraz rétegvastagság maradéktalan betartása mellett értelmezhető. Egy 0,25 mm-re elvékonyodott, egy rétegben felhordott film nem a deklarált teljesítmény kilencven százalékát nyújtja, hanem egy másik termék: a filmképződés, a tapadás és a nyúlóképesség egyaránt a rétegvastagságtól függ. Ezért írja elő a gyártó a rétegvastagság fésűs ellenőrzését rétegenként, és ezért jegyzi meg külön, hogy a túl vékony felhordás a működőképesség szempontjából problémás lehet, a túl vastag nem.

Érdemes elvégezni azt a számítást is, amelyet a terméklapok soha nem közölnek. Amikor egy repedés megnyílik, a fölötte átívelő film megnyúlik. A megnyúlás fajlagos értéke: ε = w / l₀, ahol w a repedés megnyílása, l₀ pedig az a szabad hossz, amelyen a film nem tapad az aljzathoz, tehát nyúlni tud. Ha a film tapadása a repedés széléig ép, a leválási zóna nagyságrendileg a filmvastagsággal egyezik meg — 0,40 mm-es filmnél a két oldalon összesen l₀ ≈ 0,80 mm. Ekkor egy 0,50 mm-es megnyílásra ε = 0,50 / 0,80 = 0,625, azaz 62,5 %-os fajlagos nyúlás.

Miért nem szabad szerkezeti repedést felületi rendszerrel eltakarni

A szakmai indok fizikai, a jogi indok szerződéses, és a kettő egy irányba mutat. Kezdjük a fizikaival. Ha egy mozgó repedést folytonos felületképzéssel takarunk le, a következő mozgásciklusnál a film a repedés fölött feszültséget kap. A film nem ott szakad el, ahol a repedés van, hanem ott, ahol a leggyengébb — a szakadási vonal ezért szabálytalanul, a repedés mellett, cikcakkban fut, gyakran az eredetinél feltűnőbb hibaképet adva. Ennél rosszabb, ha nem szakad el azonnal: ilyenkor a film a repedés fölött elválik az aljzattól, hólyagot képez, és a hólyag mögé csapóesőből víz jut, amely nem tud kiszáradni. A homlokzat ránézésre ép marad, miközben a fal mögötte nedvesedik.

A második szakmai indok az, hogy a letakarás megszünteti a megfigyelhetőséget. Amíg a repedés látszik, jelzi, hogy a szerkezet mozog. Letakarás után a következő jelzés akkor érkezik, amikor a károsodás már a második vagy harmadik kategóriából a negyedikbe lép — ekkorra a beavatkozás költsége nagyságrenddel nagyobb.

A jogi következmény ebből ered. Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet a felelős műszaki vezető feladatává teszi annak ellenőrzését, hogy a munka megkezdésének és folytatásának feltételei fennállnak-e, és az észrevételeit az elektronikus építési naplóban kell rögzítenie. Ha a kivitelező egy nyilvánvalóan mozgó repedést a szerkezeti ok tisztázása nélkül takar le, a Polgári Törvénykönyv szerinti hibás teljesítést valósít meg (Ptk. 6:157. §), és ingatlan esetén a kellékszavatossági igény a teljesítéstől számított öt év alatt évül el (Ptk. 6:163. § (2) bekezdés). Ebben az öt évben a bizonyítási helyzetét kizárólag az menti meg, ha a felmérési jegyzőkönyvben dokumentálta a repedés állapotát, a mozgásvizsgálat eredményét és a megrendelő felé tett írásbeli észrevételt.

Az anyaghatáron futó repedés kezelése: erősítő háló és dilatáció

Az anyaghatáron futó repedés az a köztes eset, ahol a felületi beavatkozás valóban működik — de nem a záró bevonat, hanem az alatta elhelyezett erősítés révén. A megoldás alapelve fontos, és a gyakorlatban gyakran félreértik: az erősítő háló nem akadályozza meg a repedést, hanem szétosztja. Az egy vonalban koncentrálódó relatív elmozdulást a háló szálai mentén sok, egyenként a láthatósági küszöb alatt maradó mikrorepedéssé alakítja. A cél tehát nem repedésmentes felület, hanem olyan repedéskép, amely szabad szemmel nem észlelhető és vizet sem vezet.

Ebből következik az erősítés két méretezési szabálya. Az első: a hálónak legalább annyival kell átnyúlnia az anyaghatár mindkét oldalára, hogy a szálakban ébredő erőt a tapadás fel tudja venni — a hazai kivitelezői gyakorlatban ez oldalanként legalább 200 mm. Ha a háló csak a határ mentén, keskeny sávban fut, a repedés a háló szélén jelenik meg, csak eltolva. A második: a hálót a vakolatréteg külső harmadában, de nem a felszínen kell elhelyezni; ha a felszínre kerül, kirajzolódik, ha a mélybe süllyed, elveszti a szerepét. A MIG rendszerhez a gyártói árlista 4 × 4 mm-es, lúgálló, impregnált, lágyítómentes üvegszövet hálót ad meg, kb. 1,1 folyóméter/m² fogyással, a záró simítórétegbe ágyazva.

Ahol a mérés szerint a mozgás nem futott ki, ott háló helyett mozgási hézagot kell képezni. A hézag akkor működik, ha a felületképzés teljes vastagságán átmegy — tehát a bevonatot, a javítóvakolatot és a vakolatot is megszakítja —, és tartósan rugalmas tömítőanyaggal zárul, olyan hézagszélességgel, amely a várható elmozdulás és a tömítőanyag megengedett alakváltozása alapján méretezett. A rendszer záró bevonata a tömítésre nem vihető fel: ott a rendszer folytonossága szándékosan megszakad.

A javítóvakolat megválasztásánál a páratechnikai összeférhetőség a döntő. A MIG rendszer vakolatai közül a MIG 262 mész-cement bázisú felújító és simítóvakolatra az ÉMI-TÜV SÜD igazolása (CA-200320003930-6) λ₁₀,dry = 0,349 ± 0,011 W/(m·K) hővezetési tényezőt, µ = 6 vízgőz-diffúziós ellenállási tényezőt, MSZ EN 998-1 szerinti W2 vízfelvételi kategóriát, CS III szilárdsági osztályt és A1 tűzvédelmi osztályt ad meg. A µ = 6 azt jelenti, hogy egy 5 mm vastag javítófolt páradiffúziós egyenértékű légrétegvastagsága sd = 6 · 0,005 = 0,030 m — közel két nagyságrenddel kisebb, mint a Künzel-kritérium 2 m-es homlokzati korlátja, tehát a javítás nem hoz létre zárt foltot a falban. Ez azért lényeges, mert egy páratechnikailag zártabb javítófolt a saját peremén hozza vissza a nedvességet, és néhány év alatt új repedést generál.

A csapóeső és a repedés: hogyan jut be a víz, és mit csinál a falban télen

A repedés nem esztétikai kérdés, hanem nedvességtechnikai. Két mechanizmus hajtja bele a vizet. Az első a kapilláris szívás: egy párhuzamos falú résben a víz a h = 2σ · cosθ / (ρ · g · d) összefüggés szerint emelkedik, ahol σ a víz felületi feszültsége (0,0728 N/m 20 °C-on), θ a nedvesedési peremszög (jól nedvesedő ásványi felületnél közel 0°, cosθ ≈ 1), ρ a víz sűrűsége (1 000 kg/m³), g a nehézségi gyorsulás (9,81 m/s²), d pedig a rés szélessége. Egy 0,3 mm-es repedésre behelyettesítve: h = 2 · 0,0728 / (1 000 · 9,81 · 3 · 10⁻⁴) = 0,1456 / 2,943 = 0,049 m, vagyis mintegy 5 cm. Egy 0,1 mm-es hajszálrepedésnél ugyanez már 0,148 m, közel 15 cm — minél finomabb a repedés, annál erősebben szív.

A második mechanizmus a szélnyomás. A homlokzatot érő torlónyomás q = 0,5 · ρ_levegő · v², ahol ρ_levegő ≈ 1,25 kg/m³. Egy 20 m/s-os szélnél q = 0,5 · 1,25 · 400 = 250 Pa. Ez a nyomáskülönbség vízoszlopban kifejezve 250 / (1 000 · 9,81) = 0,025 m, azaz 2,5 cm — önmagában kevés, de a kapilláris szíváshoz hozzáadódik, és ami fontosabb, folyamatosan utánpótolja a vizet a repedés szájánál, amíg a csapóeső tart. A kettő együtt magyarázza, miért lehet egy 0,2 mm-es repedés mögött deciméteres nedves sáv.

A homlokzati felületképzés csapóeső elleni védőképességét a német DIN 4108-3 rendszerezi, és ez a rendszer a hazai gyakorlatban is jól használható tájékozódásra. A szabvány három csapóeső-terhelési csoportot különböztet meg az éves csapadékösszeg és a szélviszonyok alapján: I. csoport 600 mm/év alatt vagy szélvédett fekvésben, II. csoport 600–800 mm/év között, III. csoport 800 mm/év fölött vagy szélnek erősen kitett fekvésben. A vízlepergető felületképzésre a szabvány három, egyszerre teljesítendő feltételt szab.

A MIG-ESP Exterior DSIP CE-teljesítménynyilatkozata (MIG-2022-09-14 ESP-02) w < 0,1 kg/(m²·h⁰ᐟ⁵) vízfelvételt és sd = 0,05 m ± 0,02 m páradiffúziós egyenértékű légrétegvastagságot deklarál. Ebből a szorzat a legkedvezőtlenebb tűréssel számolva: w · sd < 0,1 · 0,07 = 0,007 kg/(m·h⁰ᐟ⁵).

Ami télen történik, abból lesz a tényleges kár. A víz fagyáskor mintegy 9 %-kal tágul. Amíg a pórusrendszerben elegendő üres tér marad, a jég ezt a térfogatnövekedést el tudja foglalni; ha viszont a telítettség olyan magas, hogy a szabad pórustérfogat a 9 %-ot nem éri el, a növekedésnek nincs hova mennie, és a pórusfalakban ébredő húzófeszültség meghaladja az anyag húzószilárdságát. A szakirodalom ezt a kritikus telítettségi fokkal írja le, amelynek értéke anyagfüggő, és a legtöbb ásványi építőanyagnál 0,80 és 0,90 közé esik. Egy repedés éppen ezt a helyzetet állítja elő: a kapillárisan felszívott víz a repedés környezetét lokálisan telítésközeli állapotba hozza, ott, ahol a fal a leghidegebb. A következmény pedig önerősítő: minden fagyási ciklus tovább tágítja a repedést, a szélesebb repedés több vizet vezet be, és a következő télen nagyobb a kár. Ezért nem lehet a repedés kezelését a következő szezonra halasztani.

Javítási sorrend: feltárás, ok megszüntetése, kitöltés, erősítés, felületképzés

A javítás öt lépcsős, és a sorrend nem felcserélhető. A leggyakoribb kivitelezői hiba nem az, hogy valamelyik lépést rosszul végzik el, hanem hogy a második lépcsőt — az ok megszüntetését — kihagyják, és a harmadiknál kezdik.

MIG Dünnschichtisolierung – a bevonat felhordása (német nyelvű gyártói bemutató, kb. 5 és fél perc)

A gyártó felhordási bemutatója az ötödik lépcsőt mutatja be: a német nyelvű felvételen a keresztirányú — függőleges, vízszintes és átlós — hengerelés, a fehér első réteg és a rétegvastagság ellenőrzése látható. Érdemes a hozzá tartozó, magyar nyelvű alkalmazási leírással együtt nézni, és tudatosítani, mit NEM tartalmaz. A leírás hat lépést ír le: az aljzat legyen tiszta, száraz, szilárd, sókiválástól, portól és laza részecskéktől mentes; az elő nem kezelt vagy nem diszperziós festékkel bevont felület alapozandó, legalább 12 órás száradással; ezt követi az első, mindig fehér réteg — a leírás szerint azért fehérrel, mert annak fényvisszaverő képessége meghaladja a 90 %-ot —, krémes állagig felkeverve, legalább 24 órás száradással; a rétegvastagság ellenőrzése fésűvel 200 µm-re, azzal a gyártói megjegyzéssel, hogy a túl vékony felhordás a működőképesség szempontjából problémás lehet, a túl vastag nem; majd a második réteg fehér vagy színes kivitelben, ismét legalább 24 órás száradással; végül a rétegvastagság ismételt ellenőrzése, összesen 0,40 mm-re. A leírás azt is kiköti, hogy a falat megszakítás nélkül, mindig egy irányban, felülről lefelé kell bevonni a csíkosodás elkerülésére. Ebben a hat lépésben egyetlen repedéskezelési lépés sincs — a repedés az első pont „szilárd aljzat” követelményén belül, tehát az átvett felület minőségeként jelenik meg. Ez a kivitelező számára azt jelenti, hogy a repedéskezelés technológiai utasítását neki magának kell megírnia, és az elvégzését neki kell dokumentálnia; a gyártói leírásra e körben nem tud hivatkozni.

Mikor kell statikus: az objektív jelek listája

A kivitelező nem minősítheti a repedést statikailag, és nem is kell tudnia. Amit tudnia kell: mikor álljon meg. Az alábbi lista objektív, a helyszínen ellenőrizhető jeleket sorol fel. Ha bármelyik teljesül, a felületképzést fel kell függeszteni, a tényt az elektronikus építési naplóban rögzíteni kell, és a megrendelőt írásban tájékoztatni kell arról, hogy statikus tervező bevonása szükséges.

• A repedés szélessége meghaladja az 5 mm-t (a BRE Digest 251 szerinti 3. kategória alsó határa).
• A repedés két vagy több épületszinten átfut, azonos irányban.
• A repedés lefelé vagy fölfelé mérhetően kiszélesedik — ez forgást, nem síkbeli húzást jelez.
• A repedés lépcsősen, a fugákat követve fut át egy egész falszakaszon, jellemzően nyílássaroktól nyílássarokig, átlósan.
• A megfigyelési időszak alatt mért szélesség-változás meghaladja a 0,2 mm-t, vagy a változás egyirányú, azaz a repedés nem zárul vissza a ciklus másik felében.
• A nyílászáró-tokok elferdültek, az ajtók vagy ablakok szorulnak, a szárny és a tok közötti hézag a nyílás mentén szemmel láthatóan változó.
• A fal függőlegestől való eltérése szemmel észlelhető, vagy a padlósík mérhetően lejt.
• A repedés teherhordó vasbeton szerkezeti elemben (pillér, gerenda, áthidaló, konzol) fut, különösen ha a betonfedés párhuzamosan válik le, vagy korrodált betonacél látszik.
• A repedés az elmúlt tizenkét hónapban keletkezett, és a környezetben azonosítható kiváltó esemény történt: közeli munkagödör vagy alapozás, csőtörés, nagyméretű fa kivágása vagy telepítése, talajvízszint-változás, közeli bontás.
• A repedés mentén friss, folyamatosan képződő sókivirágzás vagy tartós nedvesedés van, amelynek forrása nem azonosítható.

Dokumentáció: mit fotózzon, mit mérjen, mit írjon a felmérési jegyzőkönyvbe

A repedéses homlokzat felmérése akkor ér valamit, ha egy évvel később, más ember kezében is értelmezhető. Ehhez három dolog kell: azonosítható helyek, mért számok és dátum. A fényképek önmagukban nem elegendők, mert lépték nélkül a repedésszélesség nem olvasható le róluk.

Fotódokumentáció

• Homlokzatonként egy áttekintő kép, amelyen a repedések helye a homlokzat egészéhez viszonyítva látszik; ugyanez a kép szolgál a repedések számozásának alapjául.
• Repedésenként egy közeli kép, amelyen mérőlépték — repedésmérő kártya, mérőszalag vagy legalább egy ismert méretű tárgy — is szerepel, közvetlenül a repedés mellett, azonos síkban.
• Repedésenként egy kép a repedés két végéről, mert a végpontok mutatják meg a repedés lefutását és azt, hogy hol keskenyedik el.
• Kép a repedés környezetéről tágabb kivágásban: nyílászárók, ereszcsatorna, lefolyó, lábazat, terepcsatlakozás — ezek azonosítják a lehetséges nedvességforrást.
• Ha mozgásvizsgálat készül: kép a felhelyezett jelről vagy műszerről a felhelyezés napján, majd minden leolvasáskor, azonos beállítással.

Mért adatok

A felmérési jegyzőkönyv tartalma

1. Az épület azonosítása, a felmérés dátuma és a felmérő neve; a homlokzatok jelölése (tájolás szerint), a repedések számozása és a számozás átvezetése a fényképekre.
2. Repedésenként: azonosító, elhelyezkedés, hossz, a három mért szélesség, a lefutás jellege (fugát követő vagy elemet átvágó), és a felmérő megállapítása a valószínű eredetről az öt eredettípus szerint.
3. A mozgásvizsgálat módszere, felhelyezésének és leolvasásainak dátumai, a mért értékek, és a belőlük levont következtetés: nyugvó vagy mozgó.
4. Az azonosított nedvességforrások és a hozzájuk tartozó javasolt beavatkozás, külön jelölve, ha az a jelen szerződés hatókörén kívül esik.
5. Az aljzatvizsgálatok eredménye: karcpróba, vízcsepp-próba, szükség esetén lehúzó vizsgálat MPa-ban, a törésképpel együtt (adhéziós vagy kohéziós, és melyik rétegben).
6. A javasolt javítási sorrend repedésenként, a kitöltés és az erősítés anyagának és kiterjedésének megjelölésével, valamint a technológiai szünetek megadásával.
7. Kifejezett fenntartás azokra a repedésekre, amelyeket a felmérő nem vállal a szerkezeti ok tisztázása nélkül, a fenntartás indokával és a javasolt következő lépéssel (statikus tervező bevonása).
8. A megrendelő aláírása a jegyzőkönyv átvételéről — ez az a mozzanat, amely a fenntartást később bizonyíthatóvá teszi.

A tervezői oldalon ugyanez néhány mondatra egyszerűsödik. A tervlapra a következőket érdemes kiírni: a repedések helyét és számozását a homlokzati nézeten; anyaghatáronként az erősítő háló kiterjedését, az átnyúlás és az átfedés méretével; a mozgási hézagok helyét, szélességét és a tömítés típusát; a javítóvakolat páratechnikai követelményét (µ-érték vagy sd-korlát) az anyagnév mellett, hogy a helyettesíthetőség eldönthető legyen; a záró bevonat előírt száraz rétegvastagságát és annak ellenőrzési módját; és azt a kikötést, hogy a záró bevonat felhordása előtt a javított felületek nedvességtartalmát a környező felülethez képest ellenőrizni és jegyzőkönyvezni kell. Amit viszont nem szabad a tervlapra írni: repedésáthidalási követelményt a záró bevonatra, mert arra a rendszernek nincs deklarált teljesítménye.

Aki lakossági megrendelőként áll a repedt homlokzat előtt, annak három kérdést érdemes feltennie a kivitelezőnek. Először: melyik repedést tartja mozgónak, és mire alapozza — mérésre vagy ránézésre. Másodszor: mit tesz a felületképzés ALATT, tehát hogyan tölti ki és hol erősít, mert a záró bevonat semmilyen repedést nem old meg. Harmadszor: van-e olyan repedés, amelyre nem vállal szavatosságot, és ha igen, ez benne van-e írásban az ajánlatban. Aki mindhárom kérdésre azonnal, számokkal válaszol, az felmérte a homlokzatot. Aki az elsőre azt mondja, hogy „a bevonat áthidalja”, az nem.